Kezdetek

A második kislányunk megszületése előtt családi házba költöztünk, babáztunk, majd következő tavasszal a férjem születésnapjára vettünk két kaptár méhet (sok szakkönyv elolvasása után). A kert végébe leállítottuk őket, majd elkezdődött az ismerkedés a méhekkel. Természetesen csípnek! Fááj!
Ezek az első tapasztalatok.
Ha mézet is szeretnénk Tőlük elvenni, akkor az anyát le kell zárni egy kisebb részre ahová tud petézni, és ahol nincs anya onnan lehet elvenni mézet. De több kereten hemzsegő méhek között az anyát megtalálni kezdő szemmel órákig tart. Ekkor fordult elő, hogy a 4 éves nagy lányunk odament méhészkedő apához, aki két órája kereste az anyát, rámutatott egy méhre és megkérdezte, ez az anya? Az volt......

Kipergettük az első mézünket, nagyon finom volt, hazai. Büszkék voltunk rá.
Első nyár végére sajnos elfogytak méheink. Kiábrándultak és szomorúak voltunk. A következő tél szakkönyvek olvasásával telt, és helyi méhész bácsival is konzultáltunk, és szépen lassan összeállt a kép, hogy több helyen hibáztunk. És nyilvánvalóvá vált, hogy a méhész és a méhek legfőbb ellensége az atka.
Minden kezdett nehéz, de nem adtuk fel!